---

RUTTKAY SÁNDOR

Ruttkay Sándor művészetének tárgyához kifejezőeszközként elsősorban a vonalat alkalmazza. A klasszikus tárgyhoz megtalálta a rajznak azt a formáját, amely emelkedetten is tud szárnyalni, de össze is tud töredezni a mondanivaló érdekében, s mint minden figyelemreméltó művészi megnyilatkozás, nem nélkülözi a humort sem. Ruttkay Sándornak ez a nem külső, hanem belső nagyformátumúság a vérében van - nem idézi a klasszikusokat, hanem így alakít a maga módján. Mi mégis a mai, a napjainkhoz kötődő vonalaiban -, ami miatt nem állíthatjuk azt, hogy valamilyen elavult akadémikus lenne? Ez tipikusan századunk terméke, a spontaneitás, az automatizmus, amely az álom és fél ébrenlét ösztönös vágyait, megérzéseit emeli a tudatba, s egészen sajátos benne, hogy ezzel a módszerrel nem a durvát, a retteneteset, hanem a szépet, a harmonikusat szuggerálja. Lazán hurkolódó vonalai szépséggé válnak, nemes fejekké és gyönyörű beszédes kezekké.
Azt mondják, hogy a rajz tudásról az emberi kezek ábrázolása árulkodik leginkább. Nos, Ruttkaynál hibátlan kezekkel találkozunk. A lebegő vonalak közé a valóságot bűvöli, vagy, inkább annak égi mását.

dr. Haulisch Lenke, művészettörténész

Ruttkay Sándornak különös grafikai és szellemi eszköztára van. Azzal együtt, hogy szemünk letapogatása után érezzük a figurák karakterét, szándékait, lelkiségét, nyersességét, mindez mégsem nyers és konkrét. Ruttkay csak sejtetve rajzol. Különös látni, ahogy egy-egy motívum- sort igen plasztikusan állít elénk, aztán elnagyol, lazán vezeti tovább vonalát, illetve tekintetünket. Persze ez a „lazaság", ,,nagyolás" is mindig telve van fojtott feszültségekkel és persze alapossággal. Különös látnunk, ahogy a rajz folyamatában szinte átalakul a mű, szinte folyamatos metamorfózison megy keresztül, s a pozíciók változatossága jelenik így meg munkáin. Varázslóvá válik, mikor egy rajzban szinte több eseményt is tár fel előttünk, s így rajzi, vonalbeli burjánzásában időben és térben is kitágul a mű.

dr. Feledy Balázs, művészeti író

Grafikai lapjain mindig valamilyen időtlen vággyal és viszonnyal, érzelemmel és indulattal szembesíti magát és nézőjét. Típusait lehetetlen, de szükségtelen is konkrét korhoz-helyhez kapcsolni. Művészi világa egyetemes: szkepszissel és humánummal, borongó melankóliával és bölcs humorral is átszőtt. Finom vonalainak pókhálószerűségei, fölindulásainak koromfoltjai, teremtő képzeletének füstszerűségei megállítanak, visszahívnak, megtisztító meditációra késztetnek.

Éles Csaba

Grafikai eljárásának jellegzetes jegyei között említhető a szűkszavúság, az árnyalt, szép elhagyás, a biztos rajztudás, a gesztusok nagyvonalú, olykor expresszív kezelése, vagy a telítettség különböző arányainak, a negatív és pozitív foltrendszereknek a megjelenítése. Alkotásai egyidejűleg hordoznak klasszikus és modern jegyeket. A figurák, a komponálás, a megformálás módja jellegzetesen klasszikus irányultságú, ám kortársi kezdemény a grafikai vonalak megtörése, elhagyása, csak súlypontokon történő jelzése. Jellegzetes, háttértelen képein a figurák is háttértelenül lebegnek. Ha mégis némi súlyuk támad, az történetük következménye.

Balázs Sándor, művészeti író, műkritikus

Előtte a papír olyan bekalandozandó terep – jobbára pasztellel dolgozik (innen a rajzi bársony), de az akvarell finoman érzékeny áttűnéseiben is otthon van–, amelyen olyan biztonsággal kell járni (a száguldás sem ritka), mint jó gazda a kies mezőn. Tehát sosem döndül a láb, hanem szállong. Ebben a hódításban mérték van, érzékenység van, erő van. Vonalai, vonalhálói semmikor sem tétovák – a megszenvedett tudás nem is engedné a rajzi bizonytalanságot -, ami bennük rejtezik, valójában az adja - szimbolikus kiterjesztéssel, tehát bőséggel - a téma filozofikumát.
A művész számára a groteszk – a széppé csúfult és csúffá szépült világmindenség – nem csupán elixír, amelytől, noha nincs itt szürreális lebegés, álom-terrénumra fordulnak a dolgok, hanem tüzetes, a valódinál valódibb világmagyarázat. Ebben a tudatosan keserűvé édesített rajzművészetben éppen az a különleges, hogy egyetlen lap sem ámul a világ csodáin, hanem – számtalan változatban – megteremti azt.

Szakolczay Lajos, kritikus, irodalomtörténész

ÖNÉLETRAJZ

1951 Budapest
1970 Érettségi
1972 Dekoratőr szakképesítés
1970-80 Vasutas Képzőművész Kör
         Mesterek: Kirchmayer Károly, Kling György, Benedek György
1978 Felvétel a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületbe
1980 Művészeti Alap tagság (MAOE)
1992 Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tagság

Kiállítások:
3. Nürnbergi Nemzetközi Rajztriennálé
Hazai országos kollektív kiállítások (Salgótarjáni Tavaszi Tárlatok, Salgótarjáni Rajztriennálék, Esztergomi Pasztellbiennálék, Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálék)

Egyéni kiállítások:
1991 Budapest, Nagy Balogh János Kiállítóterem
1992 Budapest, Csók István Galéria – Grafikai Kabinet
1993 Hajdúszoboszlói Művelődési Ház
         Leiden, Hollandia, Galerie Zichy
1995 Dombóvár, Dombovári Galéria
         Leiden, Hollandia, Galerie Zichy
1997 Horváth és Lukács Galéria
2000 Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház
2002 Budapest, Duna Galéria
2003 Budapest, Újpest Galéria
2005 Dombóvár, Művelődési Ház
2006 Budapest, Nagy Balogh János Kiállítóterem, Zálogh Sándorral
2007 Csikóstőttős Művelődési Ház
2010 Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház
         Lőrinci Nagykönyvtár
2014 Budapest, KMO Előtér Galéria
2015 Budapest, Gogol 9 Galéria

Elérhetőség

Hiba: Kérem, ellenőrizze a beírt adatokat!